Ennek egyik – talán legfontosabb – feltétele, hogy a segítő és a segített találkozásai során olyan támogató légkör alakuljon ki, amely lehetővé teszi a segített erőforrásainak felszínre kerülését, aktivizálódását. Ahhoz, hogy ez a bizalommal teli légkör létre jöhessen, elengedhetetlen a segítő részéről az empátiás elfogadás, a hiteles, valós jelenlét, valamint az, hogy a segítő feltétel nélküli pozitív elfogadást kínáljon a kliensnek.

E három feltétel közül – Dave Mearns és Brian Thorne könyve alapján – először az empátiát szeretném kibontani. Kezdésként egy velős, lényegre törő összefoglalás az empátiáról: Az empátia egy állandó folyamat, amelyben a tanácsadó félreteszi saját valóságészlelési és átélési módját, és arra törekszik, hogy a kliens észlelését és átélését érezze, és arra reagáljon. Ez a folyamat lehet nagyon is hosszan tartó, amíg a kliens és a segítő „rezonálnak” egymásra, a segítő pedig maga mögött tudja hagyni a saját élményeit. Az empátia tehát nem egy válasz, vagy válaszok sorozata, sokkal inkább egy folyamat, a klienssel való együtt létezés állandóan változó folyamata. Ha az empátiát szeretnénk vizsgálni, akkor nem egy segítő beszélgetésből kiragadott empatikus választ kell górcső alá helyeznünk, hanem a teljes interakciós folyamatot, amely a válaszhoz vezetett, beleértve az előzményeket, a korábbi találkozásokat, a verbális és nonverbális kapcsolódásokat. Hiba lenne azt hinni, hogy az empátia a válaszadás technikája.

Bár ugyanabban a fizikai világban élünk, ám ugyanazok a dolgok a segítőnek és a segítettnek is mást jelentenek, különböző nézőpontból szemléljük a világot. A tanácsadó tehát a saját nézőpontját „adja fel” és „áthelyezkedik” a kliens „oldalára”, próbál az ő szemüvegén keresztül a világra tekinteni. Átéli a segített érzéseit, azonban empátiás érzékenységét képes kontroll alatt tartani, nem ragad benne a másik nézőpontjában, abból ki tud lépni. A segítő kapcsolatban talán sorsdöntőnek nevezhetjük ezt a kontrollt, hiszen ennek segítségével tud a segítő biztonságot nyújtani a segítettnek. A kliens számára megnyugtató lehet, hogy a tanácsadó úgy támogatja őt érzelmei megélésében, hogy nem „süllyed el” vele együtt az érzelmek tengerében. A segítő tehát egyszerre érzékeny, koherens és megbízható.

Jelentős kérdés, hogy empátiával születünk-e, vagy pedig az empátiás képesség tanulható? Alapvetően azt mondhatjuk, hogy az empátia az ember intellektuális és érzelmi érzékenységéből fakad, melyet életünk folyamán, az emberi kapcsolataink által állandóan fejlesztünk. A személyközpontú segítő ezt a saját életeseményen alapuló érzékenységet képes felszabadítani a találkozásai során. Az empátiás érzékenységből való táplálkozás, annak bátorsága, hogy a terapeuta képes megmerítkezni önmagában azonban nem automatikus és nem állandó folyamat. Erőteljesen függ a klienssel való kapcsolattól, vagy attól, hogy a tanácsadó milyen állapotban van. Az empátiás érzékenység felszabadítását különböző külső és belső tényezők zavarhatják meg, ezeket az empátia akadályainak nevezzük, melyekkel a következő bejegyzésben foglalkozom.

Hunyadi Anett