Ezek között megjelenik az empátia, mellyel részletesen foglalkoztam, valamint a feltétel nélküli pozitív elfogadás, illetve a segítő kongruens jelenléte a találkozás során.

Az empátiás érzékenység kiteljesedése egy másik emberrel történő kapcsolódás alkalmával nem automatikusan jön létre. Valahogy így van ez a segítő-segített viszonylatában is, ahol a terapeutának mintegy „fogadóképessé” kell válnia a másik által elmondottakra. Ám mi az, ami az empátiás érzékenység felszabadítását gátolhatja?

Az egyik legnagyobb „veszélyt” az emberi viselkedéssel kapcsolatos elméletek jelentik, hiszen ezek elvonhatják a tanácsadó figyelmét érzékenységéről és a klienshez való kapcsolódásáról. Ilyen elméletek lehetnek a pszichológiai elméletek, melyeket kutatások támasztanak alá és tudományos megalapozottságuk miatt igazságtartalmuk mintegy megkérdőjelezhetetlenné válik. Ezen kívül megjelennek a személyes elméletek is, melyeket családunkból hozunk magunkkal és a környezetünk, tapasztalásaink erősítenek meg. Ezek az elméletek a kliensek viselkedésének előre meghatározását teszik lehetővé, azonban pont az emberek egyedisége miatt előre nem megjósolható, hogy valaki miként fog viselkedni, vagy érezni a következő pillanatban. Ezek az elméletek mintegy kapaszkodót jelentenek, érzelmileg szükségünk van rájuk, viszonyítási alapként szolgálnak. Az egyik legrombolóbb személyes elmélet a következő: ha én már voltam ilyen helyzetben, mint a kliensem, akkor ő valószínűleg hasonlóképpen éli meg a helyzetet, mint én. Ha az élmények valóban hasonlóak, akkor ez nagyon jó alapot adhat a kapcsolódáshoz. Azonban a közös tapasztalatok akadályt is jelenthetnek, hiszen nem engedik kilépni a tanácsadót a saját helyzetéből és ezáltal gyengül annak a lehetősége, hogy a kliensre tudjon érzékenyen figyelni. Ez azt is jelenti, hogy empátiás érzékenységének felszabadítása is nehézkessé válik. A tanácsadó azonosulni kezd a kliens helyzetével, ez pedig hamis empátiát szül. Fontos tehát, hogy a tanácsadó tisztában legyen a saját személyes elméleteivel, mert ez teszi lehetővé annak tisztán látását, hogy mikor éli át a saját történetét és mikor tud a kliens történetével együtt haladni, mikor tudja őt empatikusan „kísérni”.

Az empátiás érzékenység felszabadítását akadályozhatják a tanácsadó személyes szükségletei, valamint félelmei is. A segítő kliens iránti nyitottságát gátolhatja – akár személyes érintettség miatt is – a kliens fájdalmától való félelem és a segítő ehhez kapcsolódó tehetetlensége, saját feszélyezettsége. Ugyancsak erőteljesen jelen lehet a terapeutában kialakuló, a segített iránt érzett erős szimpátia, vagy antipátia. Ehhez kapcsolódva a tanácsadóban kialakulhat az a szükséglet, hogy a kliens mindenképpen kedvelje őt. Ebből fakadhat, hogy akár csak a terapeuta, akár mindketten kölcsönösen figyelnek arra, hogy az üléseknek pozitív hangulata, illetve lezárása legyen. Így inkább a biztonságos úton maradnak, mintegy hallgatólagos megállapodás alapján nem érintik a kliens életében, vagy a segítő-segített kapcsolatban megjelenő fájdalmas pontokat. A tanácsadó saját szükségleteinek kielégítése iránti vágya a klienshez való kötödést, vagy a kapcsolatba való túlzott bevonódást eredményezhet. Ennek következtében a segítő nem tudja befogadni, így támogatni sem a segített fejlődését. A kliens változása ugyanis hat a terapeutára is, érintetté válik ő is. Az empátiás érzékenység felszabadítását gátolhatja továbbá a tanácsadó zaklatottsága, amely sebezhetővé teszi őt. Ekkor a saját fájdalmával van elfoglalva, önmagát védi, pont ezért a klienst is távolabb tartja önmagától.

Hunyadi Anett