– Az embereknek egy része rendelkezik olyan kompetenciakészlettel, ami segíti őket abban, hogy a váratlan helyzetekhez is jól tudjanak alkalmazkodni. Egy olyan megküzdési, boldogulási képességről van szó, amelynek segítségével gyorsan vissza tudják szerezni az egyensúlyukat a nehéz élethelyzetek átélése után is. Ezt a képességet nevezzük rugalmas alkalmazkodóképességnek vagy más néven rezilienciának. Más emberek ugyanezekkel a képességekkel nem vagy csak korlátozott mértékben rendelkeznek.

Mennyire beszélhetünk veleszületett adottságról?

– A legújabb kutatások szerint a reziliencia elsősorban nem veleszületett képességeket jelent. A jelenségre először a 20. század elején figyeltek fel. Orvosok, pszichiáterek vették észre, hogy a nagy traumákon átesett kisgyermekek bizonyos hányada nemcsak hogy nem produkálta a szokásos tüneteket, hanem átlagon felüli életképességről tett tanúbizonyságot. Eleinte ezt valamilyen rejtett, váratlanul előbukkanó, öröklött tulajdonságnak gondolták. Az újabb kutatások viszont azt bizonyítják, hogy a rugalmas alkalmazkodóképesség kialakulásában a születési adottságokon túl nagy szerepe van a szocializációnak is. Ezen túl az életünk folyamán a reziliencia összetevői fejleszthetőek is.

Mik ezek az összetevők, amelyeket már többször is említett?

– A kutatók hét ilyen összetevőt azonosítottak, amelyek közül talán a legfontosabb a rugalmas gondolkodási képesség, vagyis az, hogy valaki képes egy adott helyzetre másképp is tekinteni. Ezek között az összetevők között van még az érzelmek felismerésére és szabályozására való képesség. Az ilyen emberek „jóban vannak” a saját érzelmeikkel, az érzelmek széles skáláját élik meg, képesek felismerni és kifejezni őket. Ugyanakkor erős az önuralmuk, ami segíti őket abban, hogy el is tudjanak távolodni az érzelmeiktől, ne indulatból cselekedjenek, és ne a „zsigeri” gondolkodásuk irányítsa őket. Ellen tudnak állni a pillanatnyi vágyaiknak, és késleltetni tudják a vágyaik teljesítését. Optimisták, mindig tudnak hinni abban, hogy a dolgaik jobbra fordulhatnak, és bizalommal tekintenek a jövőbe. Ugyanakkor realisták is, mert mindeközben nem szakadnak el a valódi lehetőségeiktől. Egészséges önbizalommal rendelkeznek, hisznek abban, hogy a céljaikért ők maguk is képesek tenni valamit. Megvan náluk a szemléletváltásra való képesség, ami segíti őket abban, hogy ne ragadjanak bele a meglévő nehézségeikbe, hanem ki tudjanak belőle mozdulni. Észreveszik a váratlan lehetőségeket, és képesek arra, hogy felfedezzenek egy teljesen új, a helyzetből legkevésbé sem következő megoldási módot, kiutat. Magas érzelmi intelligenciával rendelkeznek, empatikusak, képesek a másik ember érzéseinek a felismerésére, az ítélkezésmentes hozzáállásra, a magukétól különböző érzések megértésére és együtt­érzésük kommunikálására. Ki tudják fejezni a törődést, érdeklődést és szeretetet a másik felé, támogató és szeretetteljes kapcsolatokkal rendelkeznek, ami védelmet jelent a számukra. Nem félnek segítséget is kérni másoktól, és a tévedéseiket, kudarcaikat, hibázásukat „be tudják vállalni” mások és önmaguk előtt is.

Említette, hogy fejleszthetőek ezek az összetevők. Hogyan?

– Igen, részkompetenciák szerint fejleszthetőek, vagyis az egyes összetevőket lehet külön-külön fejleszteni, és utána ezek összeadódnak. Tudatos odafigyeléssel, a tapasztalatok végiggondolásával, feldolgozásával, az önismeretünk mélyítésével a reziliens működés fejlődhet, de legjobb szakember segítségét igénybe venni ehhez a fejlesztő munkához. A szupervízió például erre egy kiváló eszköz lehet, segítségével fejleszthető az előbb említett képességek jó része, mint például az empátia, a rugalmas gondolkodás képessége, a saját érzéseink beazonosítása és kezelése. Ez a módszer elsősorban a munkahelyi problémák megélésével foglalkozik, vagyis a szakmai jóllétünket támogató folyamat. Az emberi tevékenység egyik fő színtere a munkahely, a szakmai közegünk. Ha ezen a területen fejleszteni tudjuk az ellenállóképességünket, akkor ez kihatással lesz az életünk minden területére.

Mit gondol, megnőtt napjainkban a jelentősége a rezilienciának?

– Egyértelműen igen. Nagyon gyorsan változik a körülöttünk lévő világ akár technikai, akár más szempontból. Új szakmák alakulnak ki, folyamatosan változnak körülöttünk a munkahelyi körülmények, a gazdasági és a politikai helyzet. Ezek mind olyan helyzetek, amelyekre nagyon nehéz előre felkészülni. Ezért érdemes azokat a kompetenciákat erősíteni és fejleszteni, amelyek segíthetnek minket abban, hogy a teljesen új, váratlan helyzetekhez alkalmazkodni tudjunk.

Fejleszthető már gyerekkorban is a reziliencia? Ha igen, hogyan? Milyen kutatások folynak ezzel kapcsolatban?

– Igen, napjainkban sok egyetemen foglalkoznak a rugalmas ellenállóképesség kutatásával és fejlesztésének lehetőségei­vel. Több olyan képzési programot is kidolgoztak, amit iskolákban pedagógusok és iskolapszichológusok tudnak használni a reziliencia fejlesztésére. Amerikában az iskolai rezilienciafej­-lesztési program kormányzati támogatást is kapott.

Mit tehetnek a szülők és a pedagógusok ezeknek a képességeknek a fejlesztése érdekében?

– Minden gyerek találkozik az élete folyamán sikerekkel és bukásokkal, örömmel és fájdalommal, győzelemmel és veszteséggel. A rezilienciát alkotó összes részképességet tudjuk fejleszteni a gyerekeknél szülőként és pedagógusként is. Például az érzések felismerése, kifejezése alapvető feltétele az érzelmek szabályozásának. A legfontosabb lehetőségünk ennek a fejlesztésére a példaadás, amikor mi megfogalmazzuk, hogy mikor mit érzünk és miért. Így a gyerekeknek is könnyebb beazonosítani saját érzéseiket. Lehetünk dühösek, szomorúak, boldogok, vidámak, csalódottak stb. A saját érzéseink megfogalmazásán túl pedig segíthetünk a gyerekeknek is az ő érzéseik felismerésében és megfogalmazásában. A rugalmas gondolkodást, szemléletváltást is gyakorolhatjuk a gyerekekkel együtt. Ha a gyerek hazajön az iskolából, és kiderül, hogy nem sikerült egy fontos dolgozata, vajon mi az első reakciónk? Végig tudjuk-e gondolni, milyen okok vezethettek ide? Képesek vagyunk-e arra, hogy segítsünk a gyereknek végiggondolni, hogy mi történhetett? Mi a célunk? Leszidni, megbüntetni, vagy támogatni abban, hogy legközelebb sikeresebben tudja megoldani a feladatot? Az empatikus, támogató, szeretetteljes kapcsolat nagyon fontos összetevője a rezilienciának. Azok a gyerekek, akiknek erős, jól működő kapcsolataik vannak a kortársaikkal és a felnőttekkel is, nagyon komoly védelmi rendszerrel rendelkeznek, ahová baj esetén segítségért fordulhatnak. A biztonságos, szeretetteljes környezet és jó kapcsolatrendszer kialakulását leginkább a támogató, pozitív, szeretetteljes, empatikus jelenléttel segíthetjük elő.

A szeretet és hála érzéseinek kifejezése is növeli a rezilienciát. A pozitív érzések kifejezése véd a depresszió ellen, segít a kapcsolatok stabilizálásában. Sokat segíthetünk a gyerekeknek abban is, hogy megtanulják kifejezni pozitív érzéseiket, észre tudják venni, miért hálásak.

A gyerekeket többféleképpen is támogathatjuk a személyes hatékonyság­érzetükben és ezen keresztül önbecsülésük fejlődésében, erősödésében. Ezt úgy érhetjük el, ha minél több lehetőséget biztosítunk számukra a tapasztalatszerzésre, segítjük őket a reális célkitűzések megfogalmazásában és az ezek eléréséhez szükséges többféle megoldási mód kialakításában. Teremtsünk lehetőséget a sikeres teljesítéshez, és ami a legfontosabb: ne stigmatizáljuk a hibázást. A hibázás ugyanis természetes része a fejlődésnek és a tanulásnak.

(A cikk elkészítésében közreműködött Wawrzsák Zsolt.)
http://www.hetek.hu