Pszichológia iránti érdeklődésem eleinte inkább elméleti és társadalmi irányultságú volt, ám kezdettől fogva vonzott a terület gyakorlati oldala is.
Pszichológusként immáron több éve segítek azoknak, akik hozzám fordulnak nehézségeikkel, történeteikkel, megoldandó problémáikkal. A klienssel való munkában a legnagyobb hangsúlyt az elfogadó és empatikus környezetre helyezem, ahol a kliens is és a pszichológus is képes önmaga lenni. Ezek a legfontosabbak.
Gyerekkoromban jól megtanították velem, hogyan legyek visszahúzódó, félénk, megalkuvó. Később az életben általában jól teljesítettem kívülről nézve… , de belül folyamatosan elégedetlen voltam. Húszas éveim közepén egy személyközpontú képzésen tapasztaltam meg igazán, hogy a személyem tiszteletre méltó, értékes vagyok, jó az amit csinálok, örülnek nekem.
Már a gimnáziumban úgy éreztem, hogy a pszichológia iránti vonzódásom több, mint a téma puszta érdekességének szóló kíváncsiság, magára a pszichológia szakra azonban mégis egy hosszabb kitérő után, immár közgazdászként jutottam el. Az egyetem befejezéséhez közeledve aztán hamar rá kellett döbbennem, hogy a pszichológia elméleti irányzatairól, a kutatások módszertanáról sokkal többet tudok, mint magáról a segítő beszélgetésről, pedig addigra az is világossá vált, hogy ez utóbbi szólított meg igazán.
Egy barátomnak köszönhetően ekkor kezdtem jobban megismerkedni a Személyközpontú megközelítéssel, amely nem csupán életszemléletként volt rám nagy hatással, de a pszichológusként végzett gyakorlati munkám fontos alapköveit is segített lefektetni. Olyan alapelveket, minthogy kliens és terapeuta egyenrangúak; hogy bár lehetnek a velem szemben ülőről akár biztosnak tűnő benyomásaim, valójában sosem tudhatom nála jobban, mi zajlik benne. De azt is, hogy az érzéseim és a gondolataim nem véletlenül jelennek meg, tehát fontos, hogy a kapcsolat biztonságában meg tudjam ajánlani azokat – hogy elfogadásukról, a haladás irányáról aztán már a kliensem dönthessen.
Mégis, a legnagyobb hatást az gyakorolta rám, amikor a saját önismereti folyamatomban én is szembesültem vele, hogy milyen sok mindent nem látok, nem értek magammal kapcsolatban. Megtapasztalni, hogy vannak olyan elakadások, amiket egyedül nem tudok feloldani, ketten azonban mindez lehetségessé válik – ez volt az az élmény, ami végleg segített elköteleződni a pálya iránt.
https://kovacs-balazs.com
Mélyen elgondolkodtam azon, miként is tudnám magamat tömören, ám annál kifejezőbben be, vagy inkább megmutatni. Nem azt szeretném leírni magamról, hogymi van mögöttem, vagy mivel foglalkozom a jelenben, hanem inkább azt, mi felé haladok, mire is törekszem én.
Carl Rogers nevével először 2001-ben találkoztam egy szemináriumon tanulmányaim során, amikor az egyik tanárom behozott egy könyvet és megkérdezte, hogy kinek van kedve felkészülni belőle és összefoglalni a következő órára. Jelentkeztem és elvállaltam ezt a feladatot. Ez a könyv Szenes Andrea: Igen című könyve volt.
Simon Kata vagyok, 46 éves, két tinédzser édesanyja. Papír szerint mentálhigiénés segítő, személyközpontú tanácsadó és integratív coach, gyakorlatban a személyes és szakmai fejlődés facilitátora vagyok.
Szabó Orsi
www.szaboorsi.hu | www.facebook.com/szaboorsi.hu
Nem tudom röviden leírni, mit ad nekem az encounter. Írhatnám, hogy az elfogadásnak valami olyan formáját éltem itt át, hogy "wow", és ettől olyan helyekre merészkedtem saját magamban, hogy "huhh". Aztán olyan is volt, hogy magamból teljesen kikelve "váááá", aztán valaki mondott egyetlen mondatot és attól "aha, igen": igaziból találkoztunk. Szóval írhatnám így, de ez közhelyes is volna (találkozás, elfogadás), meg értelme se lenne. Nem tudom leírni. Ezt át kell élni.
Ábrahám Gergely
Az encounter-csoport számomra építő jellegű beszélgetéseket (vagy épp a beszélgetés ellentétjét, némi meditációt) jelent, ami sokszor segíthet más szemszögből látnom lelki dolgokat. Sokféle ember gyűlik össze az encounter-csoportokon, és hogyha mindenkit megérint egy-egy felmerülő téma, akkor nagyon nagy lelki élményt nyújt a közös beszélgetés. Mindez az empátia, a feltétel nélküli pozitív elfogadás és a hitelesség jegyében zajlik, ami nagyon meghitté és szeretettel telivé tudja varázsolni az együtt töltött időt.
Erika
Igyekszem magamba figyelni és megfogalmazni, ami odabenn van. Sokszor mások mondják ki a mondataimat. Megértenek és megértek másokat. A legidegenebb emberrel is érzelmi közösségbe kerülök. Katartikus élmény.
Zoltán
Persze nagyon nehéz megfogalmazni, hogy mi is az encounter, miben segített, mi történt, mióta havi egyszer elmegyek a csoportokra.
Ha valaki megkérdezné, miről is szól, mi a célja a csoportnak (ami valahogy minden csoport elején megkérdőjeleződik), nem nagyon tudnám megmondani. Én elég kétkedően indultam neki, bár valahol mélyen érett bennem a mondat, amivel meghirdették az alkalmat: "Nem tudom, mi az ami történni fog, de biztos valami jó fog történni velem."
Aztán nagyon sokáig nem tudtam bekapcsolódni, valahogy az egész olyan nagyon távolinak tűnt. Persze volt egy olyan téma, ami belőlem is előhozta legnagyobb fájdalmamat, az Apám halálát. Azt hiszem, mindezidáig feldolgozatlan, kimondatlan maradt egy-két dolog, bár foglalkoztam vele egész intenzíven eddig is. De ott a csoporton történt valami, volt egy társam is ebben, akiben akkor megláthattam az apámat és elmondhattam neki, hogyan is érzek vele kapcsolatban. Én arról beszéltem vele, hogy egy szülő sosem válik fölöslegessé. Azt hiszem, ez mindkettőnknek nagyon sokat segített. Nekem bizonyosan. Ez volt eddig a legmeghatározóbb élményem.
Persze akadt még más is, ami számomra a csoporton derült ki. De mindezidáig ez volt a legjelentősebb dolog nekem.
Veronika
Korábban még nem vettem részt encounter csoportüléseken. Számomra minden alkalom valóban emlékezetesnek bizonyult: egyrészt már önmagában is érdekes látni/megtapasztalni, ahogy az emberek konfliktusokba keverednek és azokat próbálják őszintén megbeszélni egymással („miért próbálsz irányítani”, „miért nem beszélsz magadról és ehelyett miért bonyolódsz hosszú, érdektelen, unalmas eszmefuttatásokba” stb.), mivel a gyerekkoromban, a családomban nem tapasztaltam ilyesmit, mert a családtagjaim csak veszekedni tudtak egymással, őszintén, konstruktívan konfliktusokat megoldani nem, de leginkább az érint meg minden alkalommal, ha a többiek olyan eseményekről beszélnek, amelyek valóban fontosak számukra: valaki miért szerelmes már hosszú évek óta viszonzatlanul valakibe úgy, hogy nem tud továbblépni, más attól szenved, hogy nem szereti az anyja és soha nem is szerette, milyen érzés egy kisbaba születése után otthon lenni „bezárva” és arra várni, hogy mikor ér már végre haza a férje, egy korábbi „nyüzsgős”, aktív életmód után, mi van akkor, ha egy működő kapcsolatban korábbi szerelmeink emléke kísért stb. Úgy érzem, hogy ezeken a csoportüléseken értettem meg, hogy az ember akkor mindig szeretetreméltó, ha őszintén önmagáról beszél, akármi is legyen benne: fájdalom, düh, vágyakozás, szeretet…
Vígh Fruzsi
Az encounter; hát azt hiszem, nekem egy fordulópont volt az életemben. Az első pécsi találkozómon kezdődött, 2014-ben. Azt hiszem, így visszagondolva, úgy éltem meg, mint aki egy hosszú „nem ébrenlét” után, elkezdte volna kinyitni a szemét. Azóta is tart ez a változás, és ebben nagyon nagy szerepe van az encounter csoportoknak.
Én egy nagyon szorongó, visszahúzódó ember voltam még nemrég. Ez a közeg viszont olyasmit nyújtott, ami által megtanultam, hogy elfogadható és szerethető vagyok. Éltem meg ezekben a csoportokban mindenfélét; elszigeteltséget, dühöt, örömöt, eufóriát, találkozást, szemlélődést, középen levést, hallgatást és önmagam kifejezését; és még sokáig sorolhatnám. Az encounter olyan, mint az élet, amit tényleg élnek. Nem kell azt mondanom, hogy jól vagyok, köszi, ha megkérdezik, hogy hogy vagy, Fruzsi? Nem kell, mert nem a magamra vett rétegekre kíváncsiak a többiek, hanem arra, aki vagyok. Sok minden változott bennem az encounter által; persze valószínűleg ezek a változások sok összeadódott életesemény, önismeret és kapcsolat összeadódott eredményei is, de én itt indultam el. Itt éreztem először, hogy ez a világ így, ahogyan most működik, nem oké, és igenis van erőnk és jelentőségünk. Itt éreztem először a maga teljességében, hogy mennyire nem vagyok egyedül az érzéseimmel, megélésemmel. És megtapasztalom, hogy mennyi minden van bennem és milyen, még fel nem fedezett, de kezdetektől ott levő lehetőségek rejlenek a többiekben is. Hogy kapcsolódni másokhoz földöntúli és valóságos, gyógyító és fájdalmas; de annyira a miénk, és annyira természetes, magától jövő és mindent betöltő érzés tud lenni.
Így visszaolvasva a soraimat, mosolygok magamban, hogy az előzőek alapján talán nagyon ideális, még tapasztalat nélküliként valami elvarázsolt, lehetetlen helynek tűnhet a csoport. Persze kicsit az is; el tudom képzelni, hogy belecsöppenni egy ilyen csoportba olyan lehet, mint valami nagyon bizarr bolygóra csöppenni. Körbe ülnek hétköznapi emberek, és valami furcsa nyelvet beszélnek, olyanokat és úgy mondanak, mintha nem ismernék a normál társalgási szabályokat. Olyan jó, hogy ott és akkor nem ismerjük! J
A nyitott csoport egy érdekes dolog. Mindig vannak kétségek bennem, nem csak itt persze, minden encounter csoportba, hogy hogyan fog ez működni, meg ilyesmi. De ezek a kedd esti alkalmak engem egyre inkább meggyőznek. Vannak állandó emberek, vannak újak; de mindig valami új tapasztalás lesz belőle a végén. És örülök, hogy van, mert sokszor gondolom, hogy a világnak annyira szüksége van rá!
Sokat és sokáig tudnák írni, hiszen hát nem tagadom, az encounter elrabolta a szívem, és a rózsaszín köd nemigen múlik…
Péter
Minden egyes alkalomnak megvan a maga varázsa és izgalma, hogy nem tudjuk mi lesz, de az valami "nagyon emberi és jó lesz". Szerintem az encounter csoport egy remek tér arra, hogy megismerj és megkedvelj vadidegen embereket, ami sokat segít nekem abban, hogy másokkal és magammal jobban megtaláljam a hangot.
Eszter
A keretnélküliséget szeretem az encounterben. Más csoportoknál is igaz, de itt különösen, hogy annyit és azt teszel bele, amit szeretnél, a csoport meg mindig reagál.
Tóth Éva Mária
www.lelekfono.huÉn és az encounter csoport
Rogers encounter csoportja nem életem legfőbb kalandjának ígérkezett.
Nehezen barátkoztam meg a strukturálatlanságával, a 20 fős nagy csoporttal, nehezen viseltem a többiek önérvényesítő, sokszor nárcisztikus megnyilvánulását, ami számomra a 3. év vége felé elviselhetetlenségig fajult.
Sokat dolgoztam magamon, de ez a csoport valahogy nem hozott áttörést. Egyszerűen definiáltam magamban, a papírért csinálom, ennél többet ebből nem lehet kihozni.
Mivel azonban nem vagyok megalkuvó típus, minden egyes képzési nap egy mély küzdelemmel telt, hogy minek megyek, ha egyszer nem ad semmit, csak "elvesztegetett idő, arra pedig már nincs időm".
És itt kezdődött az áttörés: Bevittem csoportba a negatív élményeimet. Rá kellett jönnöm, hogy mit is jelent a személyközpontú hozzáállás. Ezt pedig nem a kliensen, hanem elsősorban önmagamon kezdve. Számomra, az encounterizmus egy találkozási formát jelent különféle emberekkel, amikor az őáltaluk mondott, jelzett értékek megértésével, pozitív feltétel nélküli elfogadásával próbálom megérteni az ő aspektusukat. Ehhez nem feltétlenül társul mély kapcsolódás, nem kell, hogy barátságok szülessenek belőle. Talán ez volt a legnehezebb része. Elfogadni, hogy ez csupán a találkozás élményéről szól. Olyan találkozásról, ami lehetőséget ad ahhoz, hogy önmagunkhoz léphessünk közelebb, szabadon, mások által elfogadva azt. Megerősödést mindazok jogosultságában, amivel valaha is küzdöttünk. A negatív érzéseink is hozzánk tartoznak, és ezek elfogadásával igazi megalkuvás nélküli emberi valónk kap jogot a létezéshez, úgy ahogy arra teremtetett!
Ez egy nagyszerű élmény. Nem könnyű eljutni hozzá, talán életünk végéig ennek a fejlődésnek a részesei vagyunk. De talán minél többen csináljuk, próbáljuk, annál biztosabb, hogy tudunk egy tudatosabb társadalmat létrehozni, egy olyat, ami alapvetően minden ember legbensőbb vágya.
Sipos László
A csoportban megértettem, hogy jóval több esélyem és lehetőségem van közelebb kerülni másokhoz, mint addig ezt képzeltem. Nekem ezért a csoporttal való találkozás zsigereimig ható élményt adott. Ez a tapasztalat azóta is erős ösztönzés számomra arra, hogy a kapcsolataimba többet tegyek bele, mint azelőtt. Mással fel nem cserélhető élmény az, amikor emberek vállalják az arcukat, az érzéseiket, a gondolataikat, a történeteiket és így vannak együtt. Ez valami nagyszerű, olykor szívszorító és szerintem olyan boldogító is! A csoportokon én ezt éltem meg.
Polla Adrienn
pollaadrienn.hu
A jó encounter számomra a 'szeretni és szeretve lenni' megélése.
Dorka
Hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat." Pont ezt adja nekem a csoport: az önreflexió élményét. Ezeken az alkalmakon nagyon különböző embereket hallgatni, tőlük kérdezni, vagy velük vitatkozni végül is folyamatosan arra késztet, hogy gondolkozzak - magamon.
Ezen az oldalon teszünk eleget a szervezetek átláthatóságára vonatkozó előírásoknak. Ennek megfelelően az alábbiakban letölthetőek és megtekinthetők az alapítvány közérdekű alapdokumentumai.