Nyomtatás

Személyes megélésem a személyközpontú tanácsadásról

  • jan. 15, 2017
Kategória: Hírek
Megjelent: 2148 alkalommal

A praxisom egy nagyon fontos és alapvető vezérelve már a kezdetekkor megmutatta magát az üléseim során. Ennek lényege pedig az, hogy úgy gondolom és érzem, hogy a klienseim kezében van a saját életük és változásuk folyamatának a kulcsa.

Nem tudom, pontosan ki mondta (talán C. Rogers), de nagyon tudok azzal azonosulni, hogy a kliens a legjobb szakértője a saját életének. Figyelembe venni ezt a legtöbbször komolytalannak gondolt elvet, megtöbbszörözi az esélyünket pszichológusként arra, hogy megértsük, megérezzük és segítsünk a kliensnek és inspiráló arra, hogy a kliens részt vegyen a saját életének a változásaiban, felelősséget vállalva saját magáért; az érzéseiért, a gondolataiért és a cselekedeteiért.

Ez az alapelv a legtöbb mai pszichoterápiás irányzattal szembe megy, mert alapvetően a pszichoterápiákat, pszichológus tanácsadói attitűdöket legtöbbször az orvosi szemlélet lengi át, melynek alapvető elve a bizonyítékokon alapuló, statisztikus orvoslás, amely legtöbbször egy diagnózis kereteibe igyekszik a klienst és a világát bekeretezni. Nagyon sok esetben azonban ezzel együtt elvész a pszichoterápia – szerintem legfontosabb esszenciája – mégpedig az, hogy aki velem szemben ül, az egy ember: saját történettel, egyedi megélésekkel.

Ez az alapvető gondolat-, hogy a kliensek okozzák pszichoterápiás változásokat, éles ellentétben áll azzal a szakmai világgal, ahol a legtöbb pszichoterapeuta ma dolgozik. Egy terapeutától elvárják, hogy meghatározott pszichoterápiás elveket „ültessen bele” egy személy egyéni megélésébe, ami nem csupán a terapeutát dehumanizálja, hanem a klienst is. A szakmai karrierem kezdete óta ez a klasszikus, orvosi megközelítés idegennek tűnt és emiatt azonosulni is nehéz volt vele (őszintén szólva nem is sikerült igazán soha).

A személyközpontú tanácsadás nekem sok szempontból egy olyan folyamat, ahol a kliens és az én együttműködésem során új ajtókat nyitunk ki közösen és minden egyes ilyen kinyitott ajtó egy lehetőség a változásra, ahol vagy belépünk a klienssel együtt, vagy pedig nem.

Összességében a tanácsadás folyamatát úgy élem meg, ahol én egy festővászon vagyok, amire a kliens felfesti, amit szeretne, majd erre a festményre ránézünk közösen, együtt.

Nekem ezt jelenti a személyközpontú tanácsadás.

Szekeres Kristóf